A Roma Oktatási Alap 2018 áprilisában indította el Roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását támogató programját. A program 2018. április 1-je és 2022. december 31-e között, négy tanulmányi éven keresztül valósul meg Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. A Roma Oktatási Alap a program megvalósításával szeretne hozzájárulni a szakmai végzettséggel rendelkező romák számának növekedéséhez, a tanulmányaikat elvégző fiatalok munkaerőpiaci esélyeihez.
A program keretében támogatjuk a befejezett általános-, vagy középiskolai tanulmányokkal, illetve szakmai végzettséggel nem rendelkező roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását.
A pályázat benyújtható, amennyiben a jelentkező:
- roma származású,
- 18 és 28 év közötti,
- felnőttoktatás, vagy felnőttképzés keretében szakmát szeretne tanulni,
- befejezett általános-, vagy középiskolai tanulmányokkal, illetve szakmai végzettséggel nem rendelkezik,
- munkanélküli (a tanulmányok és a munka összeegyeztethetősége esetén: közfoglalkoztatott, illetve részmunkaidőben dolgozó),
- Budapesten, Pest megyében, Baranya megyében, vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él.
Az elbírálás során előnyt élveznek a Roma Oktatási Alap Kora gyermekkori fejlesztés programjában részt vett gyerekek szülei.
Az ösztöndíjprogramra felnőttoktatásban, illetve felnőttképzésben jelenleg résztvevő tanulók is jelentkezhetnek.
A program keretében nyújtott támogatások:
- ösztöndíj
- tandíjtámogatás (egyéni elbírálás alapján)
- mentori támogatás (egyéni elbírálás alapján)
- együttműködési képességek fejlesztése
- támogatás a munkakeresésben
Jelentkezési határidő:
2018. december 14. (éjfél)
A jelentkezés menete:
A Roma Oktatási Alap honlapján és Facebook-oldalán megtalálható jelentkezési lapot kitöltve, beszkennelve a csolah@romaeducationfund.org email címre várjuk. Jelentkezéséhez kérjük, az alábbi dokumentumokat is csatolja:
- személyi igazolvány másolata
- legmagasabb iskolai végzettséget igazoló dokumentum (bizonyítvány, diploma, stb.) másolata
- amennyiben gyermeke óvodáskorú, igazolás az óvodai ellátás igénybevételéről
- foglalkoztatási státuszt igazoló dokumentum másolata
- folyamatban lévő tanulmányok esetén igazolás a tanulói jogviszonyról
A program keretében évente 25 fiatal felnőttet támogatunk. A programmal és a jelentkezés menetével kapcsolatos kérdéseivel keresse Oláh Csabát, a program magyarországi koordinátorát:
Oláh Csaba
csolah@romaeducationfund.org
Roma Oktatási Alap
1066 Budapest, Teréz körút 46.
Telefonszám: 06 20 342 8824
jelentkezesilap_fiatalfelnotteknek_18okt15 felhivas_fiatalfelnotteknek18okt15