Pénzügyi/Gazdasági oktatási intézményben tanuló, felsőfokú, illetve középiskolai tanulmányaikat megkezdő diákok pályázhatnak anyagi támogatásra
A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjpályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Jelen pályázattal a jegybank két felsőfokú, tanulmányait valamely pénzügyi/gazdasági intézmény alapszakán, valamint egy középiskolai tanulmányait megkezdő diák anyagi támogatását vállalja.
A pályázat háttere
Pénzügyi/Gazdasági oktatási intézményben tanuló, felsőfokú, illetve középiskolai tanulmányaikat megkezdő diákok pályázhatnak anyagi támogatásra
A Magyar Nemzeti Bank ösztöndíjpályázatot hirdet nappali tagozaton tanuló, kiemelkedően tehetséges roma diákok számára. Jelen pályázattal a jegybank két felsőfokú, tanulmányait valamely pénzügyi/gazdasági intézmény alapszakán, valamint egy középiskolai tanulmányait megkezdő diák anyagi támogatását vállalja.
A pályázat háttere
A Magyar Nemzeti Bank fontos felelősségének tartja, hogy törvényben rögzített alapfeladatain túl, társadalmi felelősségvállalása részeként felhívja a figyelmet a hátrányos helyzetűek problémáira és kiálljon az esélyegyenlőség elve mellett. Ennek keretében évek óta elősegíti a tehetséges, roma származású fiatalok közép- és felsőfokú iskolai teljesítményének elismerését, lehetőséget biztosít számukra a kötelező vagy önszorgalomból kezdeményezett szakmai gyakorlat eltöltésére is. Az ösztöndíjprogram keretében a bank összesen 14 diákot támogat.
Kik jelentkezhetnek
A pályázatra azon tanulók jelentkezését várjuk, akik a 2011/2012-es tanévben kezdik meg középiskolai tanulmányaikat, illetve felsőfokú alapfokú tanulmányaikat valamely pénzügyi/gazdasági oktatási intézményben. A pályázat elbírálását követően három diák számára nyílik lehetőség a programban való részvételre az alábbiak szerint:
Két, a tanulmányait a 2011/2012-es tanév őszi félévében felsőfokú oktatási intézményben megkezdő tanuló számára
Egy, a tanulmányait 2011/2012-es tanév őszi félévében középfokú oktatási intézményben megkezdő tanuló számára
A kiválasztás szempontjai
A pályázat során a bank célja, hogy roma identitásukat vállaló, hátrányos körülmények között élő, elsősorban vidéki gyermekek támogatását célozza.
Mind a középfokú, mind a felsőfokú képzés esetében kizárólag a nappali tagozaton, állami finanszírozású szakon tanulmányaikat megkezdő diákok jelentkezhetnek a pályázatra.
A felsőfokú tanulmányok esetében kizárólag azok jelentkezését várjuk, akik valamely pénzügyi/gazdasági alapszakon kezdik meg főiskolai/egyetemi tanulmányaikat. (Az OKJ-s típusú szakképzések nem minősülnek alapszaknak.)
A középiskolai tanulmányok esetében előnyt élveznek a pályázat elbírálása során azok a diákok, akik valamilyen gazdasági irányú szakközépiskolában kezdik meg tanulmányaikat.
Az ösztöndíj mértéke, folyósításának módja
Az ösztöndíj támogatást a bank 12 hónapra folyósítja az alábbi mértékek szerint:
Középiskolai tanulmányok esetében (féléves és év végi bizonyítvány alapján):
4-es tanulmányi átlag alatt: 23 000Ft/hó
4-es tanulmányi átlag felett: 35 000Ft/hó
Felsőfokú tanulmányok esetében (féléves és év végi eredmények alapján számítva):
4-es tanulmányi átlag alatt: 35 000Ft/hó
4-es tanulmányi átlag felett: 45 000Ft/hó
A pályázat benyújtásának módja
A pályázatokat “MNB ösztöndíj” megjelöléssel kérjük eljuttatni a Budapest, 1850. Szabadság tér 8-9. címre vagy az osztondij@mnb.hu e-mail címre.
A pályázathoz minden esetben kérjük csatolni az alábbi dokumentumokat:
Önéletrajz
Felsőfokú tanulmányok esetében az érettségi bizonyítvány kiállító intézmény által hitelesített másolatát
Középfokú tanulmányok esetében a 7. és 8. osztályos bizonyítvány másolatát
Iskolalátogatási igazolást vagy a felvételt igazoló értesítést a 2011/2012-es tanulmányi év első félévére
Motivációs levelet, melyben az alábbiakat kérjük kifejteni:
Miért választotta a pénzügyi/gazdasági iskolát?
A tanuló és a család, illetve életkörülményeinek rövid bemutatását,
Tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, művészet területén elért eredmények bemutatását.
A pályázat benyújtásának határideje 2011. szeptember 30.
A pályázatok elbírálása és a tanulmányi szerződések megkötése szeptember végéig történik, az ösztöndíj folyósítása október hónapban kezdődik meg.
http://www.mnb.hu/A_jegybank/mnbhu_a_felelos_jegybank/mnb-osztondij-rdsz-2011