RMUSP Scholarship Gala – Budapest

 „A származást a teljesítmény írja fölül”

Csányi Sándor színész is beszélt a Roma Oktatási Alap díjátadóján

Leendő logisztikai menedzserek, jogászok, kriminológusok, fuvolaművészek, kémiatanárok, orvosok, katonák és teológusok vettek részt a Roma Oktatási Alap csütörtök délutáni díjátadóján. Majdnem kétszáz roma egyetemista vagy főiskolás kapott ösztöndíjat csütörtök délután.

„Nekünk, romáknak, az egyetlen lehetőségünk az, hogy a bennünk rejlő szaktudást a legmagasabb szintre fejlesszük. A származást a teljesítmény írja felül. Ha beteg a gyerek, senki nem nézi, cigány, zsidó vagy meleg-e az orvos, aki meggyógyítja” – mondta el a Roma Oktatási Alap csütörtök délutáni díjátadón ünnepségén Csányi Sándor színész. A korábban Európa legjobb színészének megválasztott Csányi szerint sok lehetőség van elcsúszni, de kitartással és kemény munkával az ember maga mögött hagyhatja mindazt, amit addig cipelt.

A Roma Oktatási Alap azokat az egyetemistákat és főiskolásokat jutalmazza ösztöndíjával, akik kiemelkedően jól tanulnak, vagy valamiben kimagasló teljesítményt értek el.

„Sokkal hosszabb utat kell bejárnunk a származásunk miatt. Ha egy roma fiú lesegít egy babakocsit a buszról, ő a rendes fiú, de ha köp egyet a buszmegállóban, ő a hülye cigány. Együtt kell élnünk azzal, hogy ha valamit jól csinálunk, az természetes, ha elrontunk valamit, az egész cigányságra hull vissza” – mondta el Izsák Rita jogász. Az ENSZ kisebbségi ügyekért felelős független szakértőjének nyolcadikosan a továbbtanulás előtt azt tanácsolták: menjen szakközépiskolába, szakmunkásképzőbe vagy gyenge gimnáziumba. „Dacból felvételiztem a környék legkeményebb gimnáziumába, majd a jogi egyetemre.”
Kállai Vivien, az ELTE politológia mesterszakos hallgatója Túrkevéről indult.„Minden az akaratomon és a kitartásomon múlt. Szegény körülmények közül jövök. Ki akartam törni, azt akartam, hogy megismerjék a nevemet. A sport jelentette az egyetlen kiutat számomra. Nekem sikerült az, ami apukámnak még nem. Ő akármilyen jó birkózó volt, a körülményei miatt nem jutott messzebbre.”

Iskolázatlan szülők sikeres gyerekei

Míg a 2011-es OECD adatok szerint a teljes magyar népességnek mindössze 1%-a rendelkezik maximum alapfokú végzettséggel, ez az arány a REF ösztöndíjra pályázók szüleinek körében 44% Magyarországon.  Ez derül ki abból a még nem publikált, legfrissebb, 2012. novemberi felmérésből, amelyet a Roma Oktatási Alap Európa tizenhat országában végzett.
A vizsgálat azt mutatja, hogy nincs szignifikáns kapcsolat a szülők végzettsége és a jelentkezők  akadémiai teljesítménye között. Ez azt jelenti, hogy azok a jelentkezők, akiknek a szüleik alacsony iskolai végzettséggel rendelkeznek, nem érkeznek rosszabb iskolai teljesítménnyel, mint azok a jelentkező társaik, akiknek magasan képzettek a szüleik.
Ugyanígy nincs kimutatható kapcsolat a tanulmányi teljesítmény és a között, hogy a jelentkező gyermeket nevel-e, hány testvére van, vagy hogy a szülei nevelték-e fel.

http://fn.hir24.hu/itthon/2012/11/23/szinre-lep-az-uj-roma-elit/?action=PrintPage
http://www.life.hu/legykepben/20121123-csanyi-sandor-magyar-szinesz-elarulta-roma-szarmazasat.html
http://barikad.hu/megdobbento_felfedezes_csanyi_sandor_cigany-20121123
http://www.168ora.hu/landingpage/csanyi-sandor-szarmazast-teljesitmeny-irja-felul-106305.html
http://www.eszakhirnok.com/component/content/article/39-roevidenjobb/23472-qnekuenk-romaknakq-leleplezte-szarmazasat-csanyi-sandor.html
http://hirek.animare.hu/csanyi_sandor_a_szarmazast_a_teljesitmeny_irja_felul+1179709.html
http://magyarorszagon.hu/hirek/2012-11/belfold/csanyi-sandor-a-szarmazast-a-teljesitmeny-irja-fell/
http://hirek.hunvista.info/2012/11/csanyi-sandor-a-szarmazast-a-teljesitmeny-irja-felul-2389445
http://napiforras.hu/hir/%22Nek%C3%BCnk_romaknak%22___Leleplezte_szarmazasat_Csanyi_Sandor-477076
http://www.otvenentul.hu/szabadido/68328
http://nol.hu/belfold/szinre_lepett_az_uj_roma_elit
http://eduline.hu/felsooktatas/2012/11/22/176_roma_egyetemista_es_foiskolas_kapott_os_HZIRW7
http://hvg.hu/itthon/20121122_Csanyi_a_szarmazast_a_teljesitmeny_irja_f#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_22
http://www.life.hu/legykepben/20121123-csanyi-sandor-magyar-szinesz-elarulta-roma-szarmazasat.html
http://propeller.hu/itthon/2551945-csanyi-szarmazast-teljesitmeny-irja-folul
http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20091210-csanyi-sandor-egyelore-konnyu-jofejnek-lenni-interju-a-poligamy.html
https://www.facebook.com/EgyenlitoTV