A Roma Oktatási Alap 2018 áprilisában indította el Roma fiatalok tanulmányait és munkavállalását támogató programját. A program 2018. április 1-je és 2022. december 31-e között, négy tanulmányi éven keresztül valósul meg Magyarországon, Szlovákiában és Romániában. A Roma Oktatási Alap a program megvalósításával szeretne hozzájárulni a szakmai végzettséggel rendelkező romák számának növekedéséhez, a tanulmányaikat elvégző fiatalok munkaerőpiaci esélyeihez.
A program keretében a 2019/2020-as tanévben 50 budapesti és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei diákot támogatunk.
A pályázat benyújtható, amennyiben a jelentkező:
- roma származású,
- 14 és 18 év közötti -amennyiben már elmúltál 18, de folyamatban lévő középiskolai tanulmányaidat még nem fejezted be, vagy a szakmai végzettség megszerzését követően érettségire felkészítő tanulmányokban veszel részt, szintén benyújthatod a jelentkezésedet.
- szakirányú képzést biztosító gimnáziumban, szakgimnáziumban, vagy szakközépiskolában tanul (általános képzést nyújtó gimnáziumokból, szakiskolákból, zeneművészeti középiskolákból sajnos nem tudunk jelentkezéseket fogadni),
- Budapesten vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanul
A program keretében nyújtott támogatások:
- ösztöndíj
- szakmai támogatás – mentor, tutor
- együttműködési képességek fejlesztése
- támogatás a munkakeresésben
Jelentkezési határidő:
2019. szeptember 15.
A jelentkezés menete:
1. A jelentkezési lap és kérdőív hiánytalan kitöltése (a felület számítógépről és okostelefonról is elérhető itt).
2. Az alább felsorolt dokumentumok elküldése beszkennelve, vagy lefotózva a csolah@romaeducationfund.org email címre:
- ellenőrző lista
- személyi igazolvány másolata
- a 2018/2019-es tanév év végi bizonyítványának másolata
- diákigazolvány másolata
- szülő(k)/gondviselő(k) havi jövedelmét igazoló dokumentum (munkabér, nyugdíj, stb.) másolata
- pedagógusi ajánlás
Amennyiben a jelentkezési lapot kitöltötted, a kérdőívet viszont még nem, a kérdőívet külön is kitöltheted, nem szükséges újrakezdeni a jelentkezés.
Kizárólag hiánytalanul, a megadott határidőn belül benyújtott jelentkezéseket áll módunkban elfogadni.
A programmal és a jelentkezés menetével kapcsolatos kérdések esetén fordulj bizalommal a program koordinátorához:
Oláh Csaba
Roma Oktatási Alap
1139 Budapest, Váci út 99.
Email: csolah@romaeducationfund.org
Telefonszám: 0620 342 8824