A Roma Oktatási Alap közleménye a 2011. június 22-i szakmai fórumról
A tegnapi nap folyamán sikeresen zárult a Roma Oktatási Alap, a Hajdúdorogi egyházmegye, a Nyíregyházi Főiskola, és Nyíregyháza Megyei Jogú város Önkormányzata által szervezett szakmai fórum, melyen részt vettek pedagógusok, oktatási szakemberek, iskola igazgatók, polgármesterek és a szervezők delegáltjai.

Az egyeztetésen résztvevő felek kölcsönösen tájékoztatták egymást a Huszár telepi iskola újranyitásával kapcsolatos nézeteikről. Az egyeztetés konstruktív volt, ugyanakkor a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a Huszár telepi roma gyermekek lakhatási koncentrációja az oktatási intézményben a hátrányos helyzetű roma gyermekek felülreprezentációjához, elkülönítéséhez vezethet, ahogy ez korábban is történt. Ez a meglévő hátrányokat növeli, ahelyett, hogy valódi esélyeket teremtene.
A felek egyetértettek abban, hogy a gyermekek érdekeit kell előtérbe helyezni, figyelembe véve a családok körülményeit. Kulcsfontosságú, hogy mindenki, így az egyházak is, vegyenek részt a romák oktatási helyzetének javításában, és korszerű szakmai módszertan alapján működő integráló oktatási intézmények, ne pedig csak roma gyerekeket oktató iskolák újraindításával.
A Roma Oktatási Alap felajánlott egy lehetséges alternatívát, amely szerint az iskola megnyitása helyett egy komplex, szolgáltató, szociális feladatokat is ellátó, tanoda típusú intézményműködtetésére kerüljön sor.
A fórumon az önkormányzat tájékoztatta a megjelenteket arról, hogy anyagi erőforrás híján nem tudja vállalni a Huszár telepi gyermekek a városi iskolákba busszal történő bejárásának költségeit, ahogy azt a korábbi években fedezte.
A Roma Oktatási Alap feljánlja anyagi támogatását a bejáró gyermekek számára, másrészt szakmai támogatását a 4 évvel ezelőtt elindult integrációs folyamat elemzéséhez és a későbbiekre vonatkozó oktatási cselekvési stratégia kidologzásához.
További kérdéseivel keresse:
Hegyiné Pallaghy Szilviát szpallaghy@romaeducationfund.org, vagy
Földesi Évát efoldesi@romaeducationfund.org